2011. június 30., csütörtök

LV. Országos Serdülő Bajnokság beszámoló

Idén Hódmezővásárhelyen került megrendezésre LV. Országos Serdülő Bajnokság.
Az 1997-98-ban született lányok és az 1995 -96- ban született fiúk mérik össze az erejüket a négy napos versenyen.
Jurinovics Aida, Janovitz Sára, Herczog Barbara és Fercsik Szabolcs alkotja kis csapatunkat.
A verseny előtti nap már felutaztunk, hogy a verseny napján kipihenten állhassanak rajtkőre versenyzőink.
A szállás közvetlenül az uszoda mellett van, így nem kell kapkodnunk reggel és a délutáni döntők előtt is bőven van idő egy kis sziesztára.
Érkezés után ledobáltuk cuccainkat a szálláson és mentünk is át az uszodába egy kis átmozgató edzésre és ismerkedni a medencével.
Barbara csak holnap csatlakozik hozzánk, első nap csak 800 gyorsot úszik, azt is a nap végén, így ráér később bekapcsolódni.
Rövid átmozgató edzés után átsétáltunk abba a Pizzériába ahol 4 napig táplálnak minket. Rögtön teszteltük is a konyhájukat.
Nagyon finom volt azonban az adag első este még nem volt belőve. A lányok mindent megettek(!), Szabolcs még tudott volna enni, rólam ne is beszéljünk.
Gitta mama kiflijeivel azonban pótoltuk amit kellett így jóllakottan tért mindenki vissza a szobájába.

Egy kiadós reggeli után átsétáltunk az uszodába és közös szárazföldi bemelegítés után mindenki egyénreszabottan megkapta az utasítást, hogy mi a dolga a medencében.
Aida kezdett rögtön az első számban, 50 mellen.
Beérkezéskor az időmérő panel megadta magát Aida pályáján így a kézi időmérés került jegyzőkönyvbe. 37,35. Nem egyéni világcsúcs, de sebaj, lehet javítani a középdöntőben, egyébként is ma neki a 400 vegyes a fontos.
Rögtön utána Szabi következett ugyancsak 50 mellen és a 33,26 os egyéni csúcsát 32,11-re faragta. Irány a középdöntő. Nagyon jó!
Sári következett 100 méter háton. 1,15,35- ről 1,13,77-re írta át az egyéni csúcsát és középdöntőbe jutott. Szuper!
Aida következett 400 vegyesen. 5,11,28-ról 5,08,39-re módosult az egyéni csúcs. Harmadik legjobb idővel irány a döntő. Hajrá!
Barbara 800 gyorson 6 másodpercet javítva 10,11,70-et úszott. Új egyéni csúcs. Gratulálunk!

Irány ebédelni aztán 2 óra pihenés és vissza az uszodába.
Aida 50 mellen 37,63-at úszott. Most működött a panel. Lélekben talán már a 400 vegyesnél járunk.
Szabi 32,21-el beúszik a döntőbe hatodikként.
Sári rövid, de lényegretörő megbeszélésen esik túl, talán lassan elhiszi, hogy több is van benne.
Úgy látszik hatott a fejmosás, újabb 2 másodpercet farag a legjobbjából. 1,11,57-et úszik úgy hogy a rajt, fogalmazzunk úgy nem a legjobban sikerül a cél meg még annyira sem, de szépen hajtott a kisasszony. Gratulálunk!
Jön Aida 400 vegyese. Hajt, küzd, de sajnos most a délelőtti idejét nem sikerül megúsznia. 5,09,95-el negyedik.
Szabi 50 mell döntője. 32,06, új egyéni csúcs. 7. hely. Szép volt.
Kissé elfáradva, nagyon éhesen irány az étterem.
Szállásra vissza. Rápihenünk a holnapra.
Holnap is Waterloo :-)

2011. június 9., csütörtök

LXXXIII. Országos Ifjúsági Bajnokság eredményeink

400 m. leány vegyesúszás
9. Jurinovics Aida 5:17,76
50 m. leány mellúszás középdöntő
9. Jurinovics Aida 0:36,90
100 m. leány mellúszás középdöntő
12. Jurinovics Aida 1:20,33
100 m. leány pillangóúszás
20. Jurinovics Aida 1:08,95
200 m. leány vegyesúszás
11. Jurinovics Aida 2:33,44
100 m. fiú mellúszás középdöntő
13. Fercsik Szabolcs 1995 1:10,46
400 m. fiú gyorsúszás
18. Fercsik Szabolcs 4:21,42
1500 m. fiú gyorsúszás időfutam
10. Fercsik Szabolcs 17:08,18
200 m. fiú mellúszás döntő
6. Fercsik Szabolcs 2:28,01
50 m. fiú hátúszás döntő
4. Németh Levente 0:28,30
400 m. fiú gyorsúszás döntő
5. Németh Levente 4:11,12
50 m. fiú pillangóúszás középdöntő
16. Németh Levente 0:30,51
100 m. fiú hátúszás döntő
5. Németh Levente 1:01,29