2010. január 22., péntek

Helix kupa versenykiírás

Február 6-án Komlón verseny lesz. Fiatal versenyzőinkkel ott leszünk.
Kiírás a címre kattintva érhető el.

2010. január 17., vasárnap

2009-es eredményeink

Sikerült a tavalyi évet jó erdményekkel zárni.

Jakabos Zsuzsanna a hazai sikerek mellett az isztambuli Rövidpályás Úszó Európa Bajnokságon és a római Úszó Világbajnokságon is kíválóan szerepelt.
Az előbbin elért erdménye 400 vegyesen egyben új országos csúcs is.



Sors Tamásunk az olimpia éve után se lassított, sorra döntögette az európa, illetve világcsúcsokat



Tóth Tamás és Jurinovics Aida szerepeltek még szépen tavaly és hozták az eredményeket.



Összesített eredményeket a címre kattintva nézhetitek meg.

Cikk a Dunántúli Naplóban

2010. január 12., kedd

SzJA 1 % felajánlása

ÚSzE ANK Úszóklub
7624 Pécs, Jakabhegyi út 8/C.
Adószám: 19032014-1-02

Köszönjük!

2010. január 10., vasárnap

Úszóosztály indul 2010-ben

Kedves Szülők!
Az ANK Úszóklub és az Apáczai Nevelési és ÁMK együttműködésével 2010. szeptemberében úszóosztályt indítunk, első osztályos tanulók részére.

Színhely: Nevelési Központ 2. sz. Általános Iskola
Program:
• Heti 3 óra angol nyelv
• Heti 3 óra úszás, tartja Petrov Júlia testnevelő tanár, az ANK Úszóklub edzője
• Heti 2 óra általános testnevelés, tartja Gosztolya József igazgató, testnevelő tanár

Cél: sportolni vágyó, a sportág iránt nyitott gyermekek fejlesztése. Tehetséggondozás, az ANK Úszóklub számára utánpótlás nevelés, felkészítés a versenysportra, élsportra. Lehet, hogy köztük vannak a következő olimpiák résztvevői!?!

Érdeklődni:
• Nyitott órák az úszóosztályban. Nevelési Központ Uszoda, január 26 – február 25. között, kedd és csütörtök 13.45 – 15.00.
• Nyílt ovis úszás, szülők tájékoztatása. Szombati napokon 10.00 órakor, január 30., február 6., február 13., február 20.
• Telefonon vagy személyesen , Nevelési Központ 2. sz. Általános Iskola, Gosztolya József igazgató, 72-550-617, 550-612.
• www.ankswim.hu www.ank.sulinet.hu