2011. november 29., kedd

Halászlé-TYR Kupa eredmények



Hétvégén a már hagyományossá vált novemberben megrendezett két napos bajai Halászlé- TYR kupán vettünk részt.
Első nap igen hosszúra nyúlt, de jöttek az eredmények, egyéni csúcsok, érmek így fáradtan de jó kedvűen mehettünk szállásunkra.
A szállásra panasz nem lehet, jó volt, hogy együtt lehetett a csapat.
Altatni nem kellett senkit.
Kiadós reggeli után vágtunk neki a második versenynapnak.
Az edzőtáborból frissen érkezett Fercsik Szabolcs után vasárnap Aida is csatlakozott csapatunkhoz.
Második napon is szép eredmények születtek.
Aida három aranyat le is akasztott egyből.
Jászó Ádám sorban egyéni csúcsokat döntögetve hajszállal maradt le a dupla korosztályos pontverseny első helyéről.
Szabó Réka első nap szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, második nap két aranyat behúzott még magának így korosztályának legeredményesebb versenyzője lett.



Mindenkinek sikerült javítani és érmek is voltak bőven. Váltó csapatunk a harmadik helyre úszott be.
Sikeres hétvégén vagyunk túl.

Gratulálunk mindenkinek!

2011. november 20., vasárnap

VIII. Hélix-Rati Kupa Úszóverseny eredmények


A VIII. Hélix-Rati Kupa Úszóverseny ezúttal Pécsváradon került megrendezésre.
Igen jó hangulatú versenyen vehettek részt kis sportolóink akik ezen a napon álltak először
rajtkőre hát és gyors számokban.





Mindenki nagyon szépen és bátran szerepelt így verseny végén egy jól megérdemelt oklevél lett a jutalmuk.
Gratulálunk!

A "nagyobbaknál" szépen csilingeltek az érmek a nyakakban eredményhirdetés végére.
Kimagasló eredménnyel zárta a versenyt Jászó Ádám (6 arany és egy ezüst), Sághy Fédra (5 arany és egy ezüst), Szabó Réka ( 2 arany és 2 ezüst).

Az eredményeket a http://www.helixsport.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=375:viii-helix-rati-kupa-uszoverseny-oesszefoglalo&catid=2:hirek
oldalon találjátok.




Gratulálunk mindenkinek!

2011. november 13., vasárnap

VIII. Országos Rövidpályás Bajnokság 3. nap Jurinovics: korosztályos csúcs

A harmadik nap szép sikert hozott.
Jurinovics Aida 400m vegyesen bejutott a délutáni döntőbe ahol korosztályos csúcsot úszott (4:55,86).



Gratulálunk Aua!

További eremények:

Németh Levente 50m hát: 0:27,74
100m pillangó: 0:59,85

Sors Tamás 100m pillangó: 1:01,41

VIII. Országos Rövidpályás Bajnokság 2. nap

A második nap eredményei:

Németh Levente 200m hát: 2:09,27
Jurinovics Aida 200m mell: 2:42,85
Fercsik Szabolcs 100m mell: 1:09,72

Gratulálunk!

2011. november 12., szombat

Ö T T O R O N Y úszóverseny kiírása

December 3-án kerül megrendezésre az Öt torony tehetségkutató úszóverseny.
Ezen igazolt sportolónk nem indulhat. Azaz aki a délutáni idősávban edz, illetve van sportolói kis könyve erre a versenyre nem jogosult.
A szeptemberben indult utánpótlás A és B csoportból fogunk indítani gyerekeket.

Halászlé Kupa kiírás

Jövő héten utazunk Bajára a Halászlé Kupára.
Szállásunk egy helyen lesz. Érdeklődni Százdi Andinál.
Utazás egyénileg, megbeszélés alapján.
A nevezéseket edzésen el fogom mondani.
Kiírás a címre kattintva érhető el.

2011. november 11., péntek

VIII. Országos Rövidpályás Bajnokság

Százhalombattán a VIII. Országos Rövid pályás Bajnokságon Németh Levente, Fercsik Szabolcs és Jurinovics Aida képviseli klubunkat.
Az első napon Fercsik Szabolcs 50m mellen (31,58)és 200 méter mellen (2,23,86) állt rajtkőre.
Mindkét számban új egyéni csúcs született.


Németh Levente 100m háton 58,65-re faragta egyéni legjobbját.

Jurinovics Aida
200m vegyesen javított. Eredménye: 2,25,09
100m mell: 1,19,15

Gratulálunk!

2011. november 9., szerda

VIII. Hélix-Rati Kupa úszóverseny, Pécsvárad

Ezúttal Pécsváradon kerül megrendezésre Helix -Rati Kupa úszóverseny.
Számunkra igen fontos ez a verseny hiszen a szeptemberben indult kis sportolói csoport itt áll rajtkőre először.
Ugyan a korosztályuk még nincs is külön díjazva hát és gyors számokban kipróbálják magukat legfiatalabb versenyzőink.



A többi sportolónk értelemszerűen saját korosztályában mindenből indul.

Verseny helye, ideje:Pécsváradi Tanuszoda (6x25m), Pécsvárad, Kossuth Lajos utca 31. 2011. november 19./szombat 08.30-11.30

Bemelegítés: 8:00-08:30 óráig. Rendje: általános szabályok betartása mellett a rajtok gyakorlása a bemelegítési idő utolsó 5 percében történhet. Verseny kezdési időpontja: 08:30 óra, tervezett befejezési időpontja: 11:30 óra.

Nevezési díj: 500.- Ft/fő/versenyszám.

Fontos tudnivaló ezeken kívül: Az uszodában nincsen lelátó, az edzőn kívül más nem mehet az uszodatérbe a gyerekekkel.
A versenyt kintről az utcarészről, ablakon keresztül tudják csak figyelemmel kísérni a szülők.